Mindössze a diákok 15 százaléka maradna Magyarországon

Felmérés eredményei szerint a fiataloknak csak a tizenöt százaléka maradna mindenképpen Magyarországon, a tömeges kivándorlás az egyik legfontosabb probléma – mondta az ellenzéki párt ifjúsági szakszóvivője.

Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta, hogy a kérdéssel mindenképpen foglalkozni kell, ha „nem akarunk unokák nélküli ország” lenni. Hozzátette: az LMP szerint az érintettek megkérdezése, a kivándorlás tényezőinek megismerése a legfontosabb. Ezért terjesztették ki a korábban a külföldön élő magyarokat és az egészségügyi dolgozókat vizsgáló „Retúr” konzultációjukat egy hónapja a közép- és a felsőfokú oktatásban tanuló diákokra is.

A kutatás szerint a magyar diákok több mint egyharmada mindenképpen külföldön szeretné folytatni tanulmányait, további egyharmaduk pedig gondolkodik ezen. Azok aránya, akik teljesen kizárták, hogy tartósan külföldön telepedjenek le, csupán tizenöt százalék – emelte ki az ifjúsági szakszóvivő.

Kanász-Nagy Máté szerint a fiatalok Magyarországon tartásához kedvezőbb munkalehetőségekre, kielégítőbb lakhatási körülményekre és színvonalasabb oktatásra lenne szükség, de úgy gondolja, nagyon fontos a jobb közhangulat is: a diákok érezzék azt, hogy valaki törődik velük.

Az LMP álláspontja szerint a kormány mintha lemondana a fiataljairól, a kérdéseikre nincsenek válaszai, a problémáikra nincsenek megoldásai. A helyzet javítása érdekében az ellenzéki párt többek között javasolja a közösségi bérlakásszektor fejlesztését, a tandíj eltörlését a felsőoktatásban, valamint a vállalkozásfejlesztési programok kiterjesztését, a legfontosabbnak azonban azt tartják, hogy foglalkozzanak a fiatalokkal.

A diákoknak szóló „Retúr” konzultáció az interneten zajlik, a kutatás még nem zárult le. A kérdőívet eddig nagyjából ötszáz fiatal töltötte ki.

Forrás: eduline.hu

Közelgő események az iskolákban

További események megjelenítése
Gyurkovics Hetek

Gyurkovics Tibor Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, Budapest

Bővebben

Szeretné reklámozni az iskoláját?

Gyors kapcsolatfelvétel

info@iskolaklistaja.eu

* ezek a kapcsolatok nem iskolai kapcsolatok, hanem az IskolákListája.eu szerver üzemeltetőjének kapcsolatai.

Weboldal üzemeltetője

just4web.cz s.r.o.
Cégjegyzékszám: 27547876

Menjen a kapcsolatfelvételhez